Cikkek
Nemrég még az NB I-ben küszködött, ma már válogatott és Bundesliga-góllövő
Magyarországon a Debrecen és a Diósgyőr szurkolóin kívül a legtöbben talán nem is emlékeznek Haris Tabakovic nevére és a teljesítményére, pedig a ma már a bosnyák nemzeti csapatnál is számításba vett ék három szezon alatt negyven mérkőzésen 14 gólt termelt a magyar élvonalban, igaz, az itteni karrierjét alaposan befolyásolta egy keresztszalag-szakadás. Azután már Debrecenben nem számoltak vele, Diósgyőrből pedig különösebb feltűnés nélkül távozott, hogy aztán az osztrák másodosztályban új lendületet adva a karrierjének eljusson a német Bundesligába.
Egy dicsőséges pályafutás dicstelen lezárásához közelít az Európa-bajnok edző
Fernando Santos egyike a legsikeresebb portugál edzőknek, aki hazáján kívül Görögországban is joggal tett szert méltó elismerésre. Az egyik leginkább pragmatikusnak tartott szakember októberben töltötte be a hetvenedik életévét és nyolc esztendővel azután, hogy edzői pályafutása legnagyobb sikerét aratva Európa-bajnoki címre vezette Portugáliát, elsöpörheti a népharag – Azerbajdzsán kispadjáról. A nemrég még ünnepelt tréner karrierje 2016 óta egyértelműen lefelé tart és egyelőre nincs okunk azt feltételezni, hogy nem ér méltatlanul csúnya véget a pályafutása.
A debreceni mezről és lélekről – vélemény
Debrecenben minden szinten hatalmas a baj: a csapat sorozatban öt vereséget követően a kiesőzónába süllyedt, az öltöző még a bajnokság egyharmada előtt elfogyasztott két edzőt, a vezetők kétségbeesetten próbálják korrigálni a korábbi hibás döntéseiket új hibás döntésekkel, a szurkolók pedig nem csak csalódottak, de dühösek is látva a kedvencek(?) hétről-hétre nyújtott teljesítményét.
Hazárdjáték Kecskeméten: Gera Zoltán feladata benntartani az együttest
A helyi legendaként tisztelt Szabó István távozott a keddi napon az OTP Bank Ligában sereghajtó és ötmeccses vereségszériában lévő Kecskemét kispadjáról, de ennek hátteréről egyelőre vajmi keveset tudni. A menesztésénél is különösebb, hogy egy NB I-ben nullkilométeres és összességében vezetőedzőként is meglehetősen tapasztalatlan szakemberre bízzák a pillanatnyilag legnehezebbnek tűnő élvonalbeli feladatot. Igaz, ez nem szokatlan módi arrafelé.
Megérdemelt győzelem Boszniában, szinte elképzelhetetlen az egyenes ági kiesés
A magyar labdarúgó-válogatott azzal a tudattal lépett pályára Bosznia-Hercegovinában, hogy bármennyire is előzékeny vendég, nem engedheti maga elé a táblázaton az addig egypontos házigazdát. Nekünk a döntetlen is kedvezett volna, ismerve, hogy a hátralévő novemberi meccseken Hollandia és Németország lesz az ellenfele mindkét csapatnak, ám Szoboszlai Dominik góljai elhozták a megkönnyebbülést jelentő győzelmet.
A Balaton partján építené újra magát a korábbi vb-ezüstcipős támadó
A 2015-ös, új-zélandi U20-as világbajnokságon öt gólt szerzett, közte egy mesterhármast, majd a kieséses szakaszban egy hajszálon múlt, hogy a gólja nem jelentette a legjobb nyolc közé jutást. A legígéretesebb magyar csatárok egyike volt, sérülései miatt azonban sosem tudott kiteljesedni a karrierje. Megfordult Svájcban, Lengyelországban, játszott a Dunaszerdahelynél, most az NB III-as Siófoknál próbálja meg élvezni a futballt, ami annyiszor volt mostoha vele.
Negatív spirálban a Kecskemét, de van-e ok aggodalomra?
Sorozatban öt vereség, sérüléshullám, a liga leggyengébb támadószekciója és hibától rettegő játékosok hada. Így néz ki a Kecskemét a legutóbbi időszakban, amely ugyan elfogadhatóan kezdte a szezont, kilenc játéknap után csak felfelé tekinthet a tabellán, miután annak az aljára került. A helyzet új és szokatlan a Széktói Stadion környékén, ám arra mindenképp alkalmas, hogy próbára tegye a játékosok, az edzők és a vezetők jellemét.
Keletnek új királya van, úgy hívják, Diósgyőr!
Sorozatban a harmadik teltházas hazai meccsén már nem tudott pontot szerezni az újonc Nyíregyháza, amely 1998 óta vár arra, hogy egy idényen belül legyőzze otthonában két kelet-magyarországi riválisát, a Debrecent és a Diósgyőrt is. A mérkőzés remek reklámja volt a magyar futballnak, ahol végül az okosabb – vagy mondjuk úgy, rutinosabb – miskolci együttes egy szép és az átlagosnál sokkal fontosabb győzelemmel tette fel a koronát az elmúlt hetek remek teljesítményére.
Adrien Rabiot és a többiek: nagy ellenlábasok mezében
Ma már nem feltétlenül azokat az időket éljük, amikor a futball a klubhűségről, az elkötelezettségről, a szurkolók iránti lojalitásról szól, noha egy-egy átigazolásnál fantasztikus nyitóbeszédekkel tudják odaígérni magukat a játékosok új csapatuk drukkereinek. Az pedig már talán szintén nem számít olyan eretnekségnek, hogy egy-egy labdarúgó a korábbi klubja legnagyobb riválisához szerződjön, mint volt az egykoron. Következzen egy összeállítás azokról, akik jól érezték magukat egy korábbi klubjuk ádáz ellenségének mezében is.
Női válogatott futballistáink szerződtek európai csúcsligákba
Különösen izgalmasan alakultak a mögöttünk hagyott hetek a magyar női labdarúgásban, hiszen két válogatottunk is szintet lépett: Csiki Anna a Tottenhamhez igazolt, így végre az angol WSL-ben is szurkolhatunk magyar játékosért, míg Terestyényi Annát a kétszeres BL-győztes német Turbine Potsdam szerződtette.
Új szlovén csapatánál akár a The Championshipig kikövezhetik a Puskás-nevelés útját
Meglepő helyen folytatja pályafutását az U21-es labdarúgó-válogatott szélsője, Komáromi György. Az élvonal egyik legígéretesebb szélsője néhány nappal ezelőtt klubot váltott és busás átigazolási díj fejében a szlovén rekordbajnok NK Mariborhoz szerződött, ahol csapattársa lesz az Atalanta korábbi sztárja, Josip Ilicic is.
Minden a feje tetején – így rajtolt el a Merkantil Bank Liga
Most, hogy a válogatott mérkőzések miatt átmenetileg szünetel Magyarországon az első- és másodosztályú labdarúgó-bajnokság, van alkalmunk arra, hogy szétnézzünk a Merkantil Bank Ligában. Meglepetések bőven akadtak – miként edzőváltások is – a tabellát egy harmadosztályból felkerülő újonc vezeti, a sereghajtó pedig az egyik élvonalból kiesett együttes.